Halloween egy olyan ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak. De mi a helyzet Magyarországgal? Ünnepeljük, és ha igen, hogyan és mióta a Halloweent Magyarországon?
Mikor és mit ünnepelnek Hallowenkor?
Hallowent október 31-én ünneplik, Amerikában az 1900-as évek elejétől vált igazán népszerűvé, de sokkal régebbi ünnepről van szó, eredete egészen a római időkre nyúlik vissza. Amerikában az Írországból kivándorolt emberek honosították meg.
A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek és mivel beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben beöltöztek különféle álcázó jelmezekbe, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit.
Halloweent elsősorban az angolszász országokban ünneplik, de mozifilmeknek, tévének, képregényeknek köszönhetően egyre több országba elterjedt, Magyarországra is.
Halloween Magyarországon
A halloweeni szokások Magyarországon a 2000-es évek elején kezdtek elterjedni. Egyre többen szerveztek Halloween bulikat, készítettek töklámpást, öltöztek ijesztő jelmezekbe, készítettek sütőtökös pitét ezen a napon, és Halloween tematikájú rendezvényeket is elkezdtek szervezni.
Halloween Fesztivál a Ráday utcában
2016 óta minden évben megrendezik a Tök és Forralt Bor Fesztivált a Ráday utcában. A jelmezbe öltözött gyerekek ugyanúgy csokit gyűjthetnek, mint ahogy Amerikában szokás. Nem kell mást tenniük, mint bekopogtatni a halloweeni dekorációval rendelkező vendéglátóhelyekhez, és azt mondani „Csokit vagy csalunk!”.
Töklámpás Fesztivál a Hősök-terén
A Töklámpás Fesztivál egy ingyenes, nonprofit rendezvény, amit a Hősök-terén szoktak tartani. Ez egyfelől egy töklámpás készítő verseny, másfelől pedig egy jótékonysági rendezvény, ahol a Gyermekétkeztetési Alapítvány számára gyűjtenek tartós élelmiszereket, akik eljuttatják az adományokat a rászoruló gyerekeknek, családoknak.
A jótékony célú gyűjtésnek és adományozásnak Nagy-Britanniában, a kelta bűbájok, manók, szellemek, és durida varázslók misztikus tüzeinek parazsából táplálkozó Halloween időszakában kiterjedt hagyománya volt. Ezt a hagyományt elevenítik fel a Budapesti Töklámpás Fesztivál szervezői.
Ha szeretnél töklámpást készíteni, kattints a tökfaragás útmutatóra!
Halloween futás Gyulán
2013 óta Gyulán rendszeresen rendeznek Halloween futást, ahol a versenyzőknek 5 km-t kell megtenniük jelmezben, és a versenyt sötétben tartják. Ez az esemény is nem csak a szórakozásról, hanem a jótékonykodásról is szól.
Mi mutatja jobban a Halloween népszerűségének növekedését Magyarországon, mint hogy augusztus elején, azaz három hónappal Halloween napja előtt egyes üzletekben már árulják a halloweeni dekorációkat.
Magyarországon nincs Halloween
A Halloween ünneplésének Magyarországon nem csak támogatói, hanem ellenzői is vannak. Halloween napja előtt a közösségi médiában meg szoktak jelenni olyan üzenetek, hogy „Magyarországon nincs Halloween!! Magyaországon Mindenszentek van!”
Sokan valódi hagyományok és előzmények nélküli divatnak, a magyar kultúrközegben idegennek, és néhány horrorisztikus kellékét visszataszítónak tartják.
A Halloweennek nem csak Magyarországon, hanem külföldön is vannak ellenzői, egyesek keresztényellenesnek tartják, mondván szokásai és jelképei a pogányságban gyökereznek.